Radnóti Sándor: A táj keletkezéstörténetei

2022. november 24. csütörtök 18:00-19:30

“Ebben az évben A táj keletkezéstörténetei címen könyvem jelent meg, amely már címével arra hívta fel a figyelmet, hogy az, amit tájnak nevezünk, történelmi konstrukció, amelynek létrejöttét több helyen és különböző időkben lehet észlelni. Ami így létrejön, az ugyanakkor kilép a történelmiségből és olyan egzisztenciális tapasztalatra utal, amely mindenkor igaz: a végtelen tájjal – mint a természet megjelenítőjével szemben – a véges emberi létre. Ezt a filozófia problémát, amelyre sokáig vallási világképek adtak választ (és a táj fogalma akkor képződött meg, amikor ezek univerzális érvényessége megrendült) a legjobban a művészetek és ezek szféráján belül is leginkább a modern műfajként megjelenő tájkép illusztrálja. Az előadásban megfordítom a sorrendet, és a tájkép történetével, keletkezésével és változásaival foglalkozom.”

Radnóti Sándor Széchenyi-díjas magyar esztéta, kritikus, filozófus, irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Az előadás a Művészettörténeti Szabadegyetem záróelőadása.