A legtöbb gyerekkori emlékünk a mesékről és mesehőseinkről a csodák, a hősies bátor tettek, a lehetetlennek tűnő, de mégis sikeres küldetések,
a tökéletes, gyönyörű, ügyes és legyőzhetetlen karakterek köré épül. Ezek a mesék a kikapcsolódás, az álmodozás, a lefekvés előtti megnyugvás és álomba merülés eszközei voltak gyerekkorukban. 

A mesék segítenek elszakadni, elkalandozni a vágyainkban, reménykedni, ambiciózus célokat felállítani magunk előtt. A mesékben mindig van egy konfliktus, egy kihívás, akár egy kegyetlen szituáció, de a főhős mindig, ha nem is sértetlenül, de minimum erősebben, okosabban és szebben és persze erős segítséggel elhárít minden problémát és jobb világot teremt. A mesék nem csak az álmodozás eszközei, de segíthetnek feldolgozni mindennapi problémákat, fájdalmakat, hisz hőseink is nehézségekkel állnak szemben életútjuk során. 
De vajon a mesék olyan világot teremtenek nekünk ami segít feldolgozni a váratlan traumákat vagy inkább segítenek elrejteni és tabusítani azokat? Fel vagyunk vértezve mindazzal az eszköztárral és tehetséggel, mint hőseink? Van különleges tulajdonságunk, ami megment minket a nehéz helyzetekben? Segítségünkre siet-e a tündérkeresztanya, amikor a mostoha megbüntet és bántalmaz?
A megmenekülés nekünk is jár vagy csak hőseinknek? 

A Meseország rejtett titkai kiállítás három, a gyermekkorunkban gyökerező fő témát dolgoz fel gyermekkorunkból ismert mesék eszköztárával:

Családon belüli erőszak
Terézia képei egy olyan világba vezetnek be bennünket, amiben a mesehőseink felveszik a gyermekkorban átélt traumákat és, mint egy esti mese közvetítik a megérthetetlen kiszolgáltatottság és bántalmazás feldolgozhatalanságát. Mesehőseink valóságos, mindennapi karakterek élményein esnek át, megtörténhetnek velük olyan dolog is, amik a mesékben talán sosem.  
A gyermekbántalmazás még mai napig nagyon aktuális probléma, amit az elmúlt pár év megváltozott életkörülményei és a bezártság tovább mélyítettek. A kiskorúak kiszolgáltatott helyzete a felnőttekkel, idősebbekkel, erőszakosabbakkal szemben nem csak fizikai, de lelki fájdalmat és sérüléseket is okoznak. Sokszor a bántalmazást érzékelő családtagok is csak széttárt karokkal – nem támogatva, de meg sem akadályozva-
a problémát asszisztálnak a kegyetlenségekhez. A hivatalos rendszerek sokszor tehetetlenek és nem tudnak segíteni a bajbajutottakon. A hivatalos segítő szervek, mint rendőrség, gyámhatóság megszüntetheti a bántalmazás forrását, de nem képes alternatívát nyújtani a családi környezet pótlására. 

Álmaink és céljaink realitás 
A minket körülvevő világ, a társadalmi konvenciók gyerekkorunktól kezdve elvárásokat építenek az jövőnkkel kapcsolatban: jó tanulmányok, jó munka, pénz, vagyon, család, boldogság… csak az alapvető csomag, amiről gyerekként is álmodunk, hogy kell az élethez. A mesékben is hasonlóan alakul főhősünk élete: a fő konfliktus ellenére boldogan él míg meg nem hal szerelemben, vagyonban, kényelemben, szerető családban. Tökéletes, fényes álmokat fújúnk fel és kötünk a kezünkhöz nehogy elszálljanak.
A felnőtté válás útján egyre reálisabban látjuk a egyes céljaink meseszerűségét és irrealitását, az üres álmok szép lassan leeresztenek, elengedjük őket vagy kipukkadnak. Egyes álmok megvalósulnak, formát öntenek, talán kissé sérülnek, átalakulnak idővel, de velünk maradnak. 

Elvárásaink tükrében 
Elvárások nem csak az élettcéljainkkal kapcsolatban, de saját magunkkal szemben is megfogalmazódnak. Sokszor akár a család, szüleink jóindulatából és csodálatából adódóan válunk a legszebbé, legokosabbá, legtökéletesebbé a minket körülvevő buborékban. Sokszor a társadalom várja el, hogy felvegyük a tökéletes diák, a tökéletes sportoló, a tökéletes gyerek szerepét.
A média világa elhiteti velünk, hogy különlegesek vagyunk, mindenből a legjobb jár nekünk, megérdemeljük. A személyiségünkre mindenképpen hatással van az elvárásoknak való megfelelés és a hit, hogy lehetünk a legjobbak, ha ez velünk szemben a követelmény. A felnőttek nem tévedhetnek. Ahogy tágul a buborékunk egyre gyakrabban szembesülünk a valóság-gal, miszerint van nálunk jobb, van nálunk ügyesebb, van nálunk szebb és nem tudunk megfelelni ezeknek az elvárásoknak és képnek, amit festett rólunk a környezetünk. A ránk aggatott lufik ismét elszállnak és csalódottság, elégedetlenség marad utánuk. 

A Meseország rejtett titkai kiállítás egyrészt felhívja a figyelmet a gyerekként elszenvedett sérülések rejtett és tabusított mivoltára, másrészt segít feldolgozni a gyerekként felépített álmok szétbomlását és lehullását. Ha megértjük, hogy az álmaink, nem valós célok és nem reális elvárások az életünkkel és személyiségünkkel kapcsolatban, könnyebben megszabadulunk ezektől a súlyos, mégis üres és fényes béklyóktól, amiket a lufik jelképeznek. Az ismerős forma és képi világ amit a megjelenő mesefigurák teremtenek elérhetővé, könnyen megérthetővé teszik ezeket a nehéz, sokunkat érintő témákat.