Kurátor: Boros Lilla

Hajnal Gabriella több mint fél évszázada aktív művész. Művészete feldolgozza a huszadik és huszonegyedik század történelmi élményeit, alkotásaiban keveredik a hagyomány, történelem, vallástörténet, kultúrtörténet és modernizmus.
A Kilátás című kiállítás egyrészt betekintést nyújt Hajnal Gabriella vörös-kék műveinek gazdagságába, másrészt lehetőséget teremt a művész rég nem látott műveinek újbóli felfedezésére azok számára, akik hiányolták a művész megjelenését az utóbbi években és megismerésére azok számára, akiknek nem volt még lehetősége megismerni gazdag életművét.
Hajnal Gabriella vörös-kék alkotásai nem egy korszakot fednek le a művész életében, nem egy témára vagy stílusra épülnek, hanem megmutatják az alkotói sokszínűséget. Ami közös az a kifejezőeszköz, a vörös-kék színek használata. A színárnyalatok kontrasztja ad erőt és emeli ki az alkotások tematikáját és formavilágát. Hajnal munkáin a két szín korlátozott számú árnyalatának használata meghatározza a megjelenő formákat, ám ezzel az alkotások expresszív, az ellentétekre épülő drámai hatást tesznek és előtérbe kerül a műtárgyak mögötti gondolat és üzenet. Ahogy a művész megfogalmazta: “Művészi hitvallásom nincs. Vannak műveim, amelyek mások, mint a többiekéi. – Úgy gondolom, ez már valami. Van határozott véleményem az élet számos jelenségéről.” A kiállított képek érzékeltetik a művész határozott és a színek és formák játékával, korlátozásával és ütköztetésével kifejezett véleményét az emberi létről és természetről.
Hajnal Gabriella minden munkája egy külön világot tár elénk, amelyben dúlnak a színek és formák és az anyag közötti energiák és kontrasztok, ám minden kép önmagában hordozza az ellentétek egyensúlyát és harmóniáját.

MŰVÉSZ(EK)
KIÁLLÍTOTT ALKOTÁSOK
KIÁLLÍTÁS ENTERIŐR
ESEMÉNYEK
01 jún

Megnyitó

  • 6:00 du.
  • The Space

A kiállítást megnyitja Hajnal Gabriella kiállító művész és Bérczi Linda galerista

08 jún

Tárlatvezetés és portréfilm vetítés

  • 4:00 du.
  • The Space

Boros Lilla kurátor tárlatvezetése Hajnal Gabriella Kilátás című kiállításán és egy 30 perces portréfilm 2009-ből Gabrielláról, amelyből nemcsak a kárpitok történetéről tudhatunk meg többet, de magáról a művész életéről is bővebb képet kaphatunk, így megértve egy-egy munkájának háttértörténetét.

26 jún

Artist Talk

  • 6:00 du.
  • The Space

Hajnal Gabriella életéről és szignifikánsabb munkáiról Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendezővel beszélget. Tartsanak velünk egy kellemes vasárnap esti diskurzusra, ahol talán még közelebb kerülhetünk Gabriella színes egyéniségéhez és egyedi stílusú műveihez.

SAJTÓ