Ërell sajátos motívumával dolgozik a street art világában, mely közegben a self-branding fontossága meghatározó; figyelemfelkeltő hatszögvariációiról egyből felismerhetőek munkái, melyek az utca faláról most képi formában bekerültek a kiállítótérbe. Ërell köztéri művészetéről, különleges városi installációiról, valamint geometriai alapú street art műveiről ismert, melyek főként Franciaország nagyvárosainak nyilvános terein jelennek meg. 2013-ban szerzett diplomát a Saint-Étienne-i École Supérieure d'Art et Design-on (ESADSE), ahol környezetbarát és városi biodiverzitást támogató projektekben is részt vett.

Koleszár Kata (1988) képi világa is egy adott motívumkészletre épül: a földi paradicsomot elképzelő pasztózus festményei egy idillinek tűnő világot mutatnak meg, e szakrális témához kortárs meglátásból közelítve. A „kert” inspirációja, a természet erői, és az időtlenség megjelenik Kiss Botond András (1992) munkásságában is, Koleszár Kata megkomponált figuratív képeivel ellentétben Kiss Botond organikus formanyelve az absztrakcióhoz áll közelebb. Poroszlai Eszter (1974) Kiss Botondhoz hasonlóan a természet és az univerzum törvényeinek megértésére törekszik, témái az emberi érzékelés – a látástól az időérzékelésig – megkérdőjelezésén alapulnak. A kiállításon szereplő cianotípiáiban szakrális és nem-szakrális terekre kivetülő hímzett sugárvonalakkal ad textúráltságot, melyek egyben a tér formáit és a perspektívát képezik le. A hímzéssel való kísérletezés terén Kiss Márta (1974) lép Poroszlai Eszterrel dialógusba: Kiss a figuratív festésmódtól ellépve, formanyelvét lassan redukálva jutott el a körhöz, mely személyes narratíva révén a hímzéssel párban alkot egy kompozíciót. A nonfiguratív, redukált formákon alapuló képeket bemutató Erell mellett Horváth Lóczi Judit (1981) szintén geometrikus absztrakcióval foglalkozik. Horváth Lóczi belső és külső megfigyeléseit absztrakt nyelvezeten keresztül csatolja, művei saját tapasztalataiból, mindennapjaiból táplálkoznak, hogy térrel és percepcióval kísérletező színes geometriában szülessenek újjá. Az alkotásban önterápiára lelő Sallay Dániel (1985) kézzelfogható marokszobrai a művész legmélyebb meditatív fázisaiból formálódtak meg. Sallayra saját intuitív gondolatain kívül például a jazz is jelentős hatást gyakorolt alkotási folyamatában, mely által egy nagyobb szabadsággal járó szobrászati médiumra, a terrakottára talált. Az elmélyülés és a személyes paradicsom megfestésének manifesztációja Szenteleki Gábor (1978) strand-képeiben is tetten érhetők. Szenteleki leegyszerűsített, lecsupaszított, identitásjeleiket nem láttató emberei az egyéniség és az egyformaság kettősségét vetik fel a társadalomban. Képei ismertetőjelek nélkül is pusztán az emberről szólnak: időtlenséget árasztó vízparti jelenetei az emberi lét felszabadultságát és egyszerűségét mutatják meg. Szenteleki Gábor időtlen, a világ zaját levetkező alakjaival ellentétben Silye Júlia (1982) alkotásai a jelenkor emberét ábrázolják festmények és kisplasztikák formájában. Munkái olykor humorral és iróniával mutatnak be kortárs szituációkat és társadalmi problémákat, emberi történeteket, legyen szó a digitális világ nehézségeiről vagy nyáron a Balatonnál töltött pillanatokról. Témái azonban a múlttal állítják párhuzamba a jelent, reflektálnak rá, és ezeket a hirtelen átalakult habitusokat és mechanizmusokat szemléltetik, olykor kritikus módon.

A kiállítás egyedi látásmódok és közös értékek találkozási pontja, ahol a művészek sokszínűsége és egymást kiegészítő alkotásai egy közös utat jelölnek ki. Itt az értékek közös tisztelete által jön létre az a párbeszéd, ami a látogatót is elindítja ezen az úton.