A közeg, amelyben létezünk, legyen az jellegét tekintve bármilyen, definíciója szerint egy olyan természetes életteret jelöl, amelyben egyfajta élőlény szívesen él vagy növekszik. Ahogyan az ökológiai feltételek, hatások és kölcsönhatások sorozata határozza meg a közeg milyenségét, úgy válik minden organizmus az ökoszisztéma szerves részévé és ezzel fenntartójává és alávetettjévé is egyben. Mégis az ember képes a leginkább aláásni azt a vitális egységet, amelyet az élet körforgásának nevezünk, végtelenül elidegenítve magát tőle. 

A Safe Space című kiállításon bemutatott alkotások a jelenünkben tapasztalható mikroszintű és globális anomáliák és válságok közepette keresi a biztonságos közeg megteremtésének lehetőségeit, legyen szó az egyén mikrokörnyezetében megélt egzisztenciális válságokról, vagy akár a társadalmakat globálisan sujtó feszültségekről, gazdasági krízisekről, háborúkról, vagy klímafenyegetettségről. A mikrokörnyezetünk védelmi térré avatása életünk során szükségszerű gyakorlattá válhat, amely gyakorlat kifejlesztésztésének köszönhetően válunk képessé arra, hogy hatékonyan adaptálódjunk környezetünkhöz és kerüljünk vele harmóniába.

A The Space galériaterében megrendezésre kerülő csoportos kiállítás ennek a gondolatnak a mentén a safe space fogalmát járja körül, amely a biztonságos környezet társadalmi, egzisztenciális és ökológiai aspektusaira reflektál a meghívott művészek szubjektív értelmezésében.

FÜRJESI Csaba (1969) Salzburgban élő képzőművész nagyméretű olaj-vászon festményein figurális alakok és álomszerű jelenetek ábrázolásán keresztül értelmezi a biztonságos közeg köznapi jelentésrétegeit. Képein a realizmus képi hagyományai szürrealista víziókkal keverednek. A némiképp nyugtalanító, sötét környezetben álló alakok gyakran elvesznek a tér mélységében, néhol még egybe is olvadnak vele, ám Fürjesi a menedékház és buborék klasszikus motívumát használja a vágyott, oltalmat adó bensőséges tér megjelenítéséhez.

HAJGATÓ Terézia (1990) Elveszett mimikri című sorozatában az emberi kapcsolatokban fellelhető mimikri effektust jeleníti meg egy dekoratív, metafizikai képi világban, ahol a művész a székkel individuumként operálva eljut az ember prototípusától a szubjektum szemléltetéséig. A sorozat az állatvilágban fellelhető mimikri effektust eszközként alkalmazva jeleníti meg az álcázás azon védelmező tulajdonságát, amelyet az emberek olyan közegben, élethelyzetben vagy állapotban kénytelenek alkalmazni, amikor passzív önvédelemre van szükségük. A mimikri-sorozat megkísérli elgondolkodtatni a nézőjét, hogy milyen élethelyzetekben ajánlott, vagy muszáj a mimikri eszközével élnünk.

HORVÁTH LÓCZI Judit (1981) sötétkék fiókból készült installációja a szeretettel teli, ámde ellentmondásos családi kötelékek személyes élményének állít emléket. A középen védtelenül álló arany ágacskát közrefogja és oltalmazza a nagymama egykori fiókja, amely gesztus a családi viszonyok megtartó és egyben korlátozó kettősségét szimbolizálja. Horváth Lóczi lírai alkotása a mai világ egyént és családokat érintő kihívásairól elmélkedik és egyben meg is kérdőjelezi a társadalom felelősségét, védelmező szerepét avagy kártékony hatásait. 

KOLESZÁR Stella (1992) burjánzó papír-kollázs alkotásai a virágábrázolások művészettörténeti hagyományain keresztül a természet megfigyelésével felfedezhető istenit, a termékenység és bőség szimbólumait ábrázolja. Különösen érdekes kérdés, hogyan lehet kezelni a modernizáció és digitalizáció következtében megszakadt természethez való szoros kapcsolatunkat. Ennek elvesztése arra késztet bennünket, hogy új módokat keressünk a biztonság és a jólét megteremtésére a modern világban, hasonlóan ahhoz, ahogyan a safe space is törekszik a mentális és érzelmi jólét biztosítására egy támogató közösségi környezetben. 

SALLAY Dániel (1985) marokszobrai és kerekdedre csiszolt terrakotta domborművei a forma princípiumából indulnak ki. A hullámzó felszín hártyaként választja el a tárgyak belső tartalmát a külvilágtól, amely fizikai határ néha egyértelmű, néha nincs, néha pedig ambivalens viszonyt feltételez környezetével. Sallay alkotásai az automatizmus meditatív állapotában születnek, mely teret ad az intuitív alkotásmód önrekreációs folyamatának. 

SZENTELEKI Gábor (1978) Otthon című sorozata a családi fészek és a safe space viszonyáról tesz fel kérdéseket. Sematikus, házikóra formázott vásznain meleg tónusú színekkel utal az otthon bensőséges jellegére, ugyanakkor a kép felszíne alatt megbúvó vérerek bőr hatását keltik, amely kontextusát tekintve egy baljós, vagy groteszk értelmezést is adhat az itt kiállított műveknek. A képek az Otthon sorozaton belül, egyszerű állításokat fogalmaznak meg a családot alkotó szereplőkről, azok viszonyáról, kapcsolódásáról.

A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.