Az anyaság megélésének stratégiái egyénenként különbözőek, éppen ezért sokszínűek, azonban lényegüket tekintve mégis hasonlók, hiszen a szülővé/anyává válás alapjaiban változtatja meg az életet. Az anyaság nemcsak az önérzetet és a teljes személyiséget formáló tapasztalat, hanem az alkotói praxist, a külvilághoz, a társadalomhoz fűződő viszonyt is gyökeresen átalakító létállapot. A gyermek(ek) gondozása során kialakult „anyai gondolkodás” egy többváltozós, bonyolult, összetett gondolkodási folyamatot eredményez, amely során a hivatásának elkötelezett, alkotó nő saját kreatív-művészi tevékenysége mellett a mindennapi teendők és kötelezettségek, a családi élet megszervezése, majd e terveket felülíró betegségek vagy váratlan (de mindig érkező) események közötti folyamatos lavírozás végeláthatatlan szövevényében egyensúlyoz. Az „anyai gondolkodás” intellektuális és fizikai létállapotának saját, személyes tapasztalatból merítő interpretációját tűzte ki céljául Fajgerné Dudás Andrea és Horváth Lóczi Judit, akik egyazon generációhoz tartozó művészek és immár mindketten nagyobb gyermekek édesanyái. Bár nagyon különböző formai jegyekkel jellemezhető festészetük, Fajgerné Dudás és Horváth Lóczi évek óta foglalkoznak a nőművészet kérdéseivel, mindketten több aspektusból kapcsolódnak a történelmi feminizmus különböző irányzataihoz, azonban a programszerű igazodás helyett inkább tapasztalati-gyakorlati élmények hatására dolgoznak. Az emancipáción túl mindketten a tradicionális női szerepek mellett köteleződtek el: házasságban élnek, gyermekeket nevelnek, házimunkát végeznek, bravúrosan zsonglőrködnek az idővel, miközben művészetükben a női és anyai identitás szempontjai mentén folytatnak mélyreható diskurzust és gyakorolnak olykor tabudöngető, máskor mélyen elgondolkodtató kritikát a társadalom patriarchális keretrendszeréről.

A Similar Stories / Hasonló történetek című kiállítás egy hosszú folyamat eredményeként jött létre: egyfelől az anyai lét primér, többéves tapasztalatából merít, majd az elbeszélők szubjektív élményét a képzőművészet eszközével tematizálja közösségi üggyé. Fajgerné Dudás és Horváth Lóczi közös beszélgetéseik során hét olyan fogalmat jelöltek ki, amely az általuk megélt anyai identitás fontos problémáiról, kimond(hat)atlan félelmeiről és aggályairól, a szülői szerepekről, illetve a művészeti praxis és a karrier összeegyeztethetőségének kereséséről, valamint a speciális „anyai gondolkodás” jellegzetességeiről indít dialógust: tabuk és klisék nélkül, mélyen pszichologizáló, önreflexív és intim módon. A Hasonló történetek című kiállítás maga is kísérlet: milyen kapcsolódási pontokat vagy épp hangsúlybeli eltéréseket eredményez a téma két radikálisan eltérő vizuális nyelvezettel történő feldolgozása? A két művész tudatos döntése nyomán a több hónapos alkotói folyamat során egyszer sem tekintették meg egymás alkotásait, az önmaguk számára felállított alkotói szabályrendszer (kötött tematika, meghatározott képméretek) miatt létrejött kölcsönös kompromisszum pedig a kiállítás fontos tartalmi aspektusává vált

Hogyan dolgozza fel a mély hivatástudattal rendelkező, alkotó nő az európai kultúrába történelmileg beágyazott és az anyai szereppel párhuzamosan egyre elmélyülő állandó lelkiismeretfurdalás kínzó élményét/érzését? Mikor érkezik el a művész/nő/anya helyzetében az a pont, amikor már semmi sem számít igazán és hogyan fogadja mindezt a patriarchális koordináta rendszer szabályai szerint ítélő társadalom? Mi lenne, ha férfinak születtek volna? A kimerültség és fáradság milyen új szintjeit, mélységeit tapasztalja meg a gyermeket nevelő nő? Vannak-e előítéletei az anyával szemben magának az anyai közösségnek, egyáltalán hol vannak a női empátia határai? Vajon hogyan lehet megbirkózni a vállalt/kötelező vagy épp a hivatástudatból fakadó szellemi és fizikai terhelés nyomásával például egy kiállításra való felkészülés során? Hogyan oldódik fel és értékelődik át anyaként a magánszféra fogalma? A felvetett kérdések és tépelődések régi ismerősei minden anyának, Fajgerné Dudás Andrea és Horváth Lóczi Judit mikrotörténetei pedig feloldozást kínáló tükröt tartanak mindannyiunk elé; és miközben átadják saját megszerezett tapasztalatukat, tudásukat és legbelsőbb érzelmeiket, ők maguk is számot vetnek a sorssal, női szerpeikkel és identitásuk komplexitásával.

Szabó Noémi, művészettörténész, a kiállítás kurátora