Horváth Lóczi Judit

1981, Budapest

„Művészként megadatott nekem az a szerencse, hogy gyermeki játékossággal és nyitottsággal tekinthetek a világra. Az alkotás teljesen átszövi az életemet, bárhol és bármikor tudok dolgozni, akár fejben is. Ugyanakkor nem csak „játszom” a művészet segítségével, hanem önterápiát is végzek általa. 2014-ben, a diplomamunkám („Privát oltárok, privát trófeák” installáció, Budapesti Metropolitan Egyetem) készítése során találtam rá Anna Freud, elhárító mechanizmusokat tárgyaló elméletére, mely segített őszintén szembe néznem, és trófeákból/maszkokból álló installációként megjelenítenem a démonjaimat.
Bár azóta formanyelvem leredukálódott, és inkább geometrikus absztrakt elemeket használok, a felismerés, hogy a művészeti tevékenység belső munka is egyben, a mai napig segítségemre van. Alkotásaim így általában a mindennapjaimból, a megőrzendő pozitív, és megdolgozandó negatív emlékekből, pillanatokból táplálkoznak.
Az inspirációként szolgáló történeteket, látványokat, érzéseket, gondolatokat átengedem a saját szűrőimen, hogy aztán geometrikus és színes formanyelvemmel, átírva, absztrachálva szülessenek újjá egy festmény, formázott vászon, vagy akár objekt képében.”

2017-2018 Budapest Art Mentor, képzőművészeti mentorprogram
2011-2014 Metropolitan Egyetem, Képi ábrázolás szak
2010-2011 Werk Akadémia, Művészeti Menedzser szak
2007-2008 Szegedi Tudományegyetem, Képi ábrázolás szak
2005-2007 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Színdinamikai Szakmérnöki Képzés
2005-2006 Budai Rajziskola, Reklámgrafikai Képzés
2004-2007 Budai Rajziskola, Szabadiskolai Képzés
1999-2004 Budapesti Corvinus Egyetem, Tájépítészeti Kar

2023
Similar Stories – Fajgerné Dudás & Horváth Lóczi Judit, The Space Contemporary Art Gallery, Budapest

2022
Memories to Preserve, Magyarország Főkonzulátusa Innsbruck, Ausztria

2021
Lázak háza, Faur Zsófi galéria, Budapest
Duet with Birds, ENIHORN Showroom, Budapest

2020
Art is my THERAPY, Zönotéka, Berlin

2019
Bad Hair Years, Faur Zsófi Galéria, Budapest

2018
New Era, Faur Zsófi Galéria, Budapest
Art Fizz, GravisArt Galéria, Nizza

2017
Precious Time, Fészek Galéria, Herman terem, Budapest
Kultúr-fröccs kiállítás és beszélgetés, Jankovich kúria, Rácalmás

2016
Metafrázis, ART&ME Galéria, Budapest

2013
Dobozok és Felhők, Tranzit Art Café, Budapest

2011
Egy rekesz művészet, Loffice, Budapest
Zöld, Werk Akadémia, Budapest

2010
Ágak-bogak, Barabás Villa, Budapest

2009
Hilton Budapest, Kerengő
Színes reflexek, Winebar, Budapest
Arcok és lelkek, Vismajor irodalmi kávézó, Budapest

2008
Farger kávézó, Budapest
Tavasz a Tranzitban, Tranzit Art Café, Budapest

2023
Mindenki volt gyerek, The Space Budapest
Uninterrupted Mom, Mank Galéria, Szentendre
69. Őszi Vásárhelyi Tárlat, Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely
Miniképek, Vízivárosi Galéria, Budapest
Békét Teremtő magány, Mank galéria, Szentendre, és Szent Mauríciusz Monostor, Bakonybél
XLII. Nyári Tárlat, Reök Palota, Szeged
Come as you are!, KPMG, Budapest
Innováció a Kortárs Képzőművészetben, Vasarely Múzeum, Budapest
Focus: Hungary Manifold, Liszt Intézet, Nonsofia galéria, Szófia, Bulgária
Tendenciák, a Magyar Festők Társaságának kiállítása, REÖK palota, Szeged
Folyékony időszeletek, Dubniczay Palota, Művészetek Háza, Veszprém
A Szentendrei Régi Művésztelep alkotóinak éves kiállítása, Mank Gallery, Szentendre
miniMADImax, MADI 77, Saxon Art Gallery, Budapest
Abstraction is Freedom, 193 Gallery, Párizs

2022
Behind the Space, The Space galéria, Budapest
Kimozdulás, Három Hét galéria, Budapest
Miniképek, Vízivárosi Galéria, Budapest
68. Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
Kodachrome, Üvegház, Budapest
My obvious Presence, Deák Erika galéria, Budapest
Nekem a kint, nekem a bent, Faur Zsófi Galéria, Budapest

2021
Otthonról haza, Faur Zsófi Galéria, Budapest
20 év, 20 történet, 20 művész, Faur Zsófi Galéria, Budapest
Világszép Kapcsolódások, Világszép Alapítvány, Budapest
XLI. Nyári Tárlat, Reök palota, Szeged
Miszla Art 10, Szép Három Közösségi tér, Budapest
Ajtó, ablak, FUGA, Magyar Festők Társasága szervezésében, Budapest
Last Words, Deák 17 Galéria, Budapest

2020
Egy Művész, Egy Designer, Faur Zsófi Galéria, Budapest
Új Művek, Új Arcok, MMAT szervezésében, B32 Trezor Galéria, Budapest

2019
Konkrét Tér 2., OSAS szervezésében, Három Hét Galéria, Budapest
A geometria körül, Magyra Festők Társasága szervezésében, Újlipótvárosi Klub-Galéria, Budapest
A feketéről, Első Magyar Látványtár, Diszel
XV. Balaton Tárlat, Balatonalmádi
Summer Exhibition, Royal Academy of Arts, London, UK
XL. Nyári Tárlat, Reök Palota, Szeged
Space Perceptions, Hybridart Space, Budapest
Bauhaus 100, Vasarely Múzeum, Budapest

2018
Red Dot Miami, Hungary Emerging stand, Miami, USA
Deux Generations, Aller Simple Gallery, Párizs, FR
Hungary Emerging Exhibition, Lincoln Center, New York, USA
Shift, Zönotéka, Berlin
Hungary Emerging Exhibition, Magyar Konzulátus, New York, USA
Hungary Emerging Exhibition, Art Expo New York, New York, USA
Két Generáció, Abigail galéria, Budapest
Hétköznapi szuperhősök, Deák 17 Galéria, Budapest

2017
Jóvoltából, csoportos tárlat, Fészek Galéria, Budapest
Talált Geometria, Vasarely Múzeum, Budapest
XIII. Balaton Tárlat, Országos Képzőművészeti Biennálé, Balatonalmádi
Premio Combat Prize, Museo Civico G. Fattori, Livorno
XXXIV. Nyári Tárlat, REÖK palota, Szeged

2016
Premio Lynx Art Prize, Trieszt
1 Művész 1 Költő, Panel Contemporary, Budapest
Summer Exhibition, Royal Academy of Arts, London
A Vonal, Latarka galéria, Budapest
Bartók 135, Deák 17 Galéria, Budapest
Barcsay-díjasok kiállítása, Barcsay Múzeum, Szentendre

2015
Maschienenmensch, Ecsetgyár, Kolozsvár
Próféták/Hamis Próféták, páros kiállítás, Panel Contemporary, Faur Zsófi Galéria, Budapest
MFT 20, a Magyar Festők Társaságának kiállítása, Széphárom Közösségi Tér, Budapest
XII. Balaton Tárlat, Országos Képzőművészeti Biennálé, Balatonalmádi
Who Art You? 4, csoportos kiállítás és pályázat, Milánó
Gépemberek, csoportos tárlat a Deák 17 Galériában, Budapest
Arte Laguna Prize Exhibition, Velence

2014
Analysis, diploma-kiállítás, B29 Galéria, Budapest
Summer Exhibition, Royal Academy of Arts, London
Terepszemle, Szatyor galéria, Budapest
Necromicon, Latarka galéria, Budapest

2013
Balaton tárlat, Balatonalmádi, országos tárlat és pályázat
V. Nemzetközi Művészkönyv kiállítás, Székesfehérvár

2011
Európa-Magyarország-Balaton Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti kiállítás, Balatonfűzfő

2010
Ózdi Városi Múzeum, a 7. Ózdi Festőtábor alkotásai, Ózd
Jankay Galéria, A XX. Csuta Nemzetközi Művésztelep Kiállítása, Békéscsaba

2008
Ti nők, 9. ARC plakátkiállítás

2023
Art & Antique, The Space galéria, Budapest

2022
Art & Antique vásár, Faur Zsófi galéria standja, Budapest

2021
Art & Antique vásár, Faur Zsófi galéria standja, Budapest

2020
Art& Antique vásár, Faur Zsófi galéria standja, Budapest

2019
Art & Antique vásár, Faur Zsófi galéria standja, Budapest
Art Innsbruck, Faur Zsófi galéria standja, Innsbruck

2018
Art Market Budapest, Budapest Art Mentor stand és Hungary Emerging stand, Budapest
Art Expo New York, Hungary Emerging stand, New York

2015
Art Market Budapest, Brody Art Yard stand, Budapest

2023
Esterhazy Art Dating, finalista

2022

Kassák Kortárs Művészeti Díj finalista

2021
A Magyar Festők Társaságának díja, az „Ajtó, ablak” című kiállításon, FUGA

2019
Pollock-Krasner Foundation ösztöndíja

2018
Highlights of Hungary jelölés
Hungary Emerging pályázat nyertese

2015
Barcsay Jenő-díj
Tihany Község díja a XII. Balaton Tárlaton
Országos Művészeti Diákköri Konferencia, Installáció kategória, 2. helyezés

„Hungarikonok”, Kárpáti Tamás gyűjteménye
„A” gyűjtemény, Alföldi Róbert gyűjteménye
Magyar Nemzeti Bank Kortárs gyűjtemény
Miszla Art Kulturális Központ
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

Szabó Noémi: Anyai ügyek,orszagut.com, 2023.03.14.,
Kerekes Anna: „Alkotó Anyaként mindig túl kell teljesítenünk” – Interjú a Similar Stories művészeivel, remindmagazin.hu, 2023.03.08., 
Bálint Orsolya: Anyasors megfestve, Visszhang (Népszava hétvégi magazin), 2023.02.25.
Kocsis Katica: Az absztrakció határtalan szabadsága, kultura.hu, 2023.02.20.,
Sirbik Attila: Többre van szükség, mint egy halk mondatra, Új Művészet, 2022/10, pp26-28.
Konsanszky Dóra: Interjú Horváth Lóczi Judit képzőművésszel, fashionawards.hu, 2022.10.10.
Kustra Dániel: Az almárium mélyén, kortarsonline.hu,2022.10.04.
Jankó Judit: Mindennapi feladatink: alázat, hála, türelem, Országút.com, 2022.09.12.
Takács Erzsébet: „Mindig is szerettem régi tárgyakat megmenteni”, fidelio.hu, 2022.08.16.
Farkas-Zentai Lili: Építészek új utakon, , Octogon.hu, 2022.01.13.
Cser Anikó Panni: Ilyet én is tudok, L20’ podcast, 2021.12.05
Lépold Zsanett: Rend, tisztaság és érzékenység. Kortárs geometrikus- konstruktív tendenciák, Artmagazin, 2021. 4. szám, pp 46-53. pdf
Sipos Tünde: Az absztrakció lehetőségei, Kultúra.hu, 2021.07.09.,
Sipos Tünde: Az absztrakció lehetőségei, Magyar Kultúra magazin
Gajzágó Görgy: Heti Kortárs televízióműsor, Heti Tévé, 2021.05.31., video
Hevesi Zoltán: Lockdown Art Stories: Judit Horváth Lóczi, NOWUDAPEST blog, 2020.05.09.,
Költő Nóra: Nyitott műtermek a kanapéról: Horváth Lóczi Judit, Budapest art Week magazin, 2020.04.20.,
Sirbik Attila: A testről alkotott reális képünk szétfeszítése, Balkon, 2020 1-2., pp44-48.
Borbély Zsuzsa: Egy anya agyának képlete, Fidelio (print), 2020. február; pp56. fidelio online, 2020.03.05.,
Sipos Tünde: Az anyaság élei/ Interjú Horváth Lóczi Judit képzőművésszel, Kortárs Online, 2019.12.25.,
Jankó Judit: Lépésről, lépésre, Új Művészet, 2019. december, 11. lapszám, pp28-31.
Bordács Andrea: Space Perceptions, Új Művészet online, 2019.05.30.
Jankó Judit: A művészet nem más, mint kötéltánc, Budapest Art Week magazin, 2019., pp 1., 34-35.
Aesthitica Magazine, artists’ directory, 87. szám, 2019 feb-márc., pp160.
Kovács Héda: Highlights of Hungary – Absolut kedvencek #2, Absolute Budapest Blog, 2019.02.09.,
Jankó Judit: Személyes érzések absztrakt művekké sűrűsödve, Artlocator magazin, 5. lapszám, 2018., pp59-64.
Neighbour Art, Farkas-Zentai Lili interjúja; 2018.06.07.
Mártonffy Melinda: ARTchiTEXTURA, Octogon Architecture and Design, 2018/3. szám (XXI. évf.), pp 96-99.
„Sosem szabad abbahagyni a tanulást.” – Guttray Móni beszélgetett Horváth Lóczi Judit képzőművésszel, Sharepoint Blog, 2017.03.29.,
Kukorelly Endre: Itt nem sír senki, Élet és Irodalom, 2016. augusztus 26., (LX. évfolyam, 34. szám), pp22.
Kiss Előd-Gergely, Krónika online, 2015.11.20.
Vizi Kata: Prohets / Untrue Prophets, www.artguideeast.com, 2015. 10. 19.
Mészáros Zsolt: Kortárs katakomba, Műértő, 2015. október (XVIII. évf), 10. szám, pp 7.
Takács Erzsébet: Mi a jó és mi a rossz?, www.kultura.hu, 2015, 09.25.
Telek-Nagy Ágnes: Latarka- Progresszív határátlépők az Andrássy úton, Új Művészet, 2014. szeptember (VII. évfolyam), 9. szám, pp. 35.
Video az Analysis című diploma-kiállításról, 2014.09.06.
Vass Norbert: Démonok tömlöce bennünk, Új Művészet, 2014. április (VII. évfolyam), 4. szám, pp. 47.
Simon Bettina: Necromonicon, Magyar Narancs, 2014. február 13. (XXVI. évf.), 7. szám, pp. 47.
Lóska Lajos: A könyvtárgyaktól a videóinstallációkig, Új művészet, 2013. július (XXIV.évf.), 7. szám, pp35-37.

Alkotások