Kő, papír, olló… kő, hangzik a jól ismert gyermekjáték, ahol a kezünkkel formázott jelek döntik el, hogy a kő becsomagolja-e a papírt, a papírt elvágja-e az olló, az olló élét pedig kicsorbítja-e a kő, szimbólumokra redukált formában felidézve az élet szakadatlan körforgását. Az sem véletlen, hogy változó motívumokkal ugyan, de a kézmutató-döntéshozó játék már a kínai Han –dinasztiában, legalább 2000 év óta ismert a keleti kultúrákban.
Kiss Botond András grafikusművész legújabb műveit bemutató kiállítás címe e fent vázolt asszociációs mezőn túl, konkrétan utal a művész munkaeszközeire: a kőre, a papírra és az ollóra, amely alapanyagok felhasználási módjainak tág spektruma és széles jelentésbeli mezeje nagyban meghatározzák Kiss munkamódszerét és művészeti szemléletét.
Kiss Botond András 2017-es diplomamunkája (Lépőkövek) már előrevetítette filozofikus érdeklődését és szűkszavú, szikár stiláris igazodását. Botond szemlélete nagyban táplálkozik a japán hagyományos művészet gondolatiságából, miközben témáit intermediális megközelítéssel dolgozza fel: a grafika, a vaknyomás, a kollázs, a fotó, a könyvtárgy, az objekt, és mindezek egymással dialógust kezdeményező installációba szervezése szerves részét képezi az alkotó holisztikus művészi gondolkodásának. Illetve még egy dolog: a világ jelenségeinek makett-szerű megidézése, modulokra bontása, majd ezen egységek új struktúrába helyezése.
A Kő – Papír – Olló – Kő… kiállítás valójában egy ilyen komplex installációnak, sajátos makettnak tekinthető, ahol az egyes részelemek (műtárgyak), bár külön is szemlélhetők, mégis az egység részét képezik. Kiss Botond András figyelmének fókuszába a kő került, mint alapegység, etalon. A kő ősi természeti képződményként, az emberi civilizáció első tudatosan felhasznált építőanyagaként, az ércnél maradandóbbként jelenti az archetipikus alapmodult. Vegyes technikájú művein a fragmentumként felbukkanó falak pedig éppen azért izgalmasak a művész számára, mert struktúrájukat, rendszerüket és stabilitásukat a kövek változó elhelyezkedése, sajátos hálózata határozza meg. Kiss Botond András munkamódszere a festészet, a grafika és a könyvkészítés elegyéből alakult ki: a vászonra több rétegben felapplikált, kivágott japán papírok faktúrája határozza meg az ábrázolt (és fiktív) kőfal illeszkedésinek végső statikáját, amelynek plasztikus összhatása a hordozóra hintett grafitpor halványuló vagy épp erősödő intenzitásából alakul ki. A művész (re)konstuáló attitűdje nyilvánul meg a Kapuk című fotósorozatán, ahol egészen sajátos, lebegő-levitáló állapotban idézi meg a kapu, mint történeti szimbólum mögött rejlő összetett jelentésrendszert.
Kiss Botond András archeológiai, muzeológiai érdeklődése egész munkásságát jellemzi, így nem meglepő, hogy a kő metaforikus lehetőségeit boncoló kiállítás is egy ősi, ugyanakkor absztrakt jelben summázódik. A vaknyomatokon és az objekteken megidézett lépcsőzetes csillag-forma egy olyan geometrikus díszítőelem, amely az első nagy kultúrákban (Egyiptom, Mezopotámia, dél-amerikai kultúrák) egymástól szinte függetlenül bukkantak fel falakat díszítő, fülkéket strukturáló formaként. Ebben a motívumban valósul meg maradéktalanul a kő „megregulázása”, az ember által vágyott teherhordó képesség kiaknázása, a kő emberi karakterrel, illetve történelmi léptékkel való felruházása.

Kiss Botond András (1992) a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végezte tanulmányait 2012–2017 között, ahol mestere Lengyel András volt. Jelenleg a budapesti Szépművészeti Múzeum papírrestaurátori műhelyének munkatársa. 2019-ben Japánban, 2015-től ismétlődően Olaszországban tett tanulmányútjai fontos inspirációt jelentettek művészetében. A hagyományos grafikatechnikai eljárások mellett objekteket, fotókat, installációkat és művészkönyveket készít. 2022 óta a The Space Galéria művésze.

Szabó Noémi, művészettörténész