Szabó Lajos filozófus megfogalmazása szerint „a valóság perspektívákban van adva.” Mászóval, nincs egy kitüntetett nézőpont, csak a nézőpontok sokasága, a perspektívák sorozata kínálja a valóság összetettségének, a világ gazdagságának megismerését. A megértéshez pedig a különbségeket felmutató elmozdulásokra, nézőpont-váltásokra és különböző tapasztalatokra van szükség. A The Space-ben megrendezésre kerülő kiállítás kapcsán a nézőnek lehetősége adódik a változó nézőpontok művészetben betöltött szerepéről elgondolkodni; adott három különböző generációból származó művész, akik teljesen eltérő módon kapcsolódnak a textil hagyományaihoz, ezen a kiállításon pedig egy sajátos, műfajoktól független absztrakciót, vagy inkább sűrített kozmológiai nézőpontot képviselnek, bizonyítékát nyújtva, annak, hogy egy művészeti jelenség annál jobb minőségű, mennél nagyobb a nyitottsága és az öntörvényűsége közötti feszültség.

Hajnal Gabriella (1928) a magyarországi kárpitművészet kiemelkedő alkotója festőként végzett a Képzőművészeti Főiskolán 1957-ben és rögtön váltott a gobelin készítésre: „Élveztem, hogy a függőleges felvetés és a vízszintes szövés szigorú kalodájának keretei között mozoghatok csak, ezen belül kell a legjobb lehetőséget megtalálnom a mondanivalómhoz.” – írja Hajnal, akinek alapvető élménye volt a párizsi Cluny Múzeumban a Hölgy egyszarvúval című kárpitsorozatával való találkozása. Hajnal évtizedről évtizedre haladt a maga egyéni absztrakciójának útján, korai kárpitjai még meseszerűek voltak, majd régi történelmi korok inspirálták, míg a 70-es évekre elérkezett egy minimálista motívumvilágú, tiszta szerkezetű gobelinfelfogásig, amelyben a káprit szövés több évszázados hagyománya egyben a kísérletezés terepévé is válhatott. A kiállításon szereplő, három darabból álló Egyensúly című (1979) varrott filcgyapjú alkotások épp Hajnal experimentális felfogásának tanui. A körformát kettészelő vonal jelképi sűrűségű motívumra redukált tömör fogalmazásmódja, valamint a néhány visszafogott árnyalatra szorítkozó színvilág a hajnali életműben szinte egyedülálló absztrakcióról tanúskodik. Kitekintés egy megváltozott nézőpontból.

Kass Eszter (1959) éppen fordított utat járt be, mint édesanyja, Hajnal Gabriella. Kass Eszter 1984-ben végezte tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskola, Textil Tanszékén, azonban épp a textilművészetet 80-as évekbeli hazai állapotát érezte kalodának, így a festészet felé fordult. Műveinek absztrakciója minden esetben a természetből ered. Organikus formák és szerkezetek felnagyított részletei sejlenek fel erős sugárzó színekben megfestve. 1999-ben készült festménysorozata azonban épp azzal az ambivalenciával játszik, ami a 20. század második felének textilművészetét és képzőművészetét összeköti. Hiszen számos kortárs alkotó tudatosan idéz meg, citál textileket vászonképein, az eltérő anyagok, szövetek és szőttesek izgalmas fakturális és szimbolikus lehetőségei már régen beszivárogtak a festők motívumtárába. Kass Eszter ragyogó színvilágú munkáin ehhez hasonlóan mintha pszeudó-pachwork-öket látnánk, mintha a steppelések varrásai, a tűzések, a különböző kvalitású anyagok találkozása lenne fő témája olajfestményeinek.

Poroszlai Eszter (1974) a trió legfiatalabb tagja jutott legmesszebb a textil műfajának szabad és konceptuális átértelmezésében. Poroszlai egész eddigi munkásságában a tér lehetséges újradefiniálásának és a távlat viszonylagosságának lehetőségeit vizsgálja, mindezt egy minimalista, de folyamatosan kísérletező művészi eszköztárral. Legújabb kísérletei az egyedi fotó és -nyomat világába vezetnek, a transzparencia és a forma elmozdulásán alapuló kombinatorikai variációk feltérképezésén keresztül. A 2021 óta gyarapodó Insta(nt)llation című sorozata a legrégebbi fotóeljárást, a cianotípiát alkalmazza, amely során a napfény segítségével lehet képet alkotni. A vászonra projektált gömbforma precíz geometriája kerül ellentétbe az analóg eljárásból fakadó festőiséggel. Poroszlai már évek óta alkalmazza a fonál hímzést, mint struktúrateremtő elemet fotóin és nyomatain, ebben a sorozatban a kozmoszt jelképező háttér ciánkék színe kerül izgalmas dialógusba a gömb belső törvényeit feltáró neonrózsaszín fonalrendszer interferenciájával. A Layers-sorozat az elmozdulás során létrejövő szín- és forma kombinációs lehetőségeit vizsgálja. A színes (kék, sárga és magenta) négyzetek – melyek közepén kör alakú lyuk jelzi a forgástengelyt – áttetszősége mindig más és más, dinamikusan változó képet eredményez. Poroszlai összetett művészi vizsgálódása harmonizál leginkább Szabó Lajos fent idézett szavaival, „a valóság perspektívákban van adva.”

Szabó Noémi művészettörténész, kurátor

A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.