A táj arcai – A tájkép alakváltozásai a képzőművészetben
The Space – Művészettörténeti Szabadegyetem

A tájkép tükrözi mindenkori viszonyunkat a minket körülvevő természethez. Műfaji önállósodása összefügg azzal a változással, hogy a civilizált ember elszakadt a természettől, amely mint felfedezésre váró tér, az irodalom és képzőművészet új témájaként jelent meg.
A The Space Szabadegyetemen ezt a szerteágazó témát tekintjük át a reneszánsz kezdetektől a tájkép barokk, romantikus és plein air alakváltozásáig. Érintjük a különféle tájtípusokat (veduta, eszményi és filozofikus táj), a festészet mellett a kertművészetet és a tájfotót, kitérünk olyan jelentős életművekre mint Nicolas Poussin, Caspar David Friedrich, Ferenczy Károly vagy David Hockney festészete, eljutva a kortárs tendenciákig, ahol a művészi alkotás eszköze már maga a táj.
Fotó: DAVID HOCKNEY: A BIGGER PICTURE Guggenheim Museum Bilbao

A 10 alkalomból álló előadás-sorozat folyamán jeles kutatók, egyetemi tanárok és gyakorló képzőművészek vezetik be az érdeklődőket a képpé váló táj izgalmas témájába.

Hallgathatod élőben, vagy visszanézheted online – ahogy neked kényelmesebb!

Az előadások időpontja: 2022. szeptember 15-től csütörtökönként 18.00-19.30
Helyszín: The Space (1015 Budapest, Hattyú utca 16. fszt 4.)

Tematika

Minden korszakban másképp viszonyult az ember az őt körülvevő természethez, és ezek a változások jól nyomon követhetőek az ábrázolásokon. Az egyik leglátványosabb fordulatot az újkor kezdetén figyelhetjük meg, amikor a táj már nem csupán egy szent jelenet dekoratív és szimbolikus foglalata volt, mint a középkori művészetben, hanem önálló életre kelt a képeken. A természeti látvány távlatot kapott, és az egyes táji elemeket a művészek mohó tudományos érdeklődéssel kezdték megfigyelni, ábrázolni. A táj, ami a korszak elején a bibliai vagy mitológiai jelenetek háttereként szolgált, a 16. század folyamán egyre fontosabb képi szerepet kapott, és épp a reneszánsz korban találkozhatunk először cselekmény nélküli önálló tájképpel.

Kissné Dr. Budai Rita művészettörténész, immár két évtizede a felsőoktatásban tevékenykedik több intézményben. A művészettörténet összes korszakát oktatom, különböző hangsúlyokkal és aspektusokból. Szenvedélyesen érdekel az emberi gondolkodás- és látásmód minden művészeti megnyilvánulása.

A kora újkori festészetben a tájkép megjelenése az emberábrázolással, az ember és a természet viszonyának ábrázolásával függ össze. A klasszikus ókor az idill fogalmával nevezte meg a természetközeli élet témájáról szóló költeményeket, amelyeknek motívumai számos reneszánsz és barokk festményen visszatérnek. Nicolas Poussin megfestette a várostól távol, a természetben az állatokkal foglalatoskodó pásztorokat, a civilizáció világától eltávolodó, a természetben elmélkedő vándort és filozófust, máskor heroikus tájat festett emberi tragédiák színteréül. Claude Lorrain ideális tájképein a természeti látvány részleteit a kidolgozás során alárendelte az általános hatásnak, egy uralkodó tónusnak, amelyben minden összetevő feloldódik, és a motívumok léptékét is a megtervezett képi rend határozza meg. Rubens megfestette hazája, Flandria vidékeit, amelyeken parasztok és pásztorok végzik munkájukat, és a velencei reneszánsz hatására pásztori, poétikus hangulattal telítette azokat. A természeti látvány nála mindig látnoki és álomszerű is, főképpen a fényjelenségek révén úgy tűnik, mintha titokzatos belső élet vibrálna rajtuk. Némely „filozofikus” tájképe Seneca szellemében olyan képeket tár a tanult szemlélő elé, melyek a változást és a pusztulás a természet műveként mutatják be, ezzel a katasztrófák kikerülhetetlenségét és a veszély állandó jelenlétét tudatosítják.

Dr. Jernyei Kiss János a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Művészettörténeti Tanszékének docense. Rendszeresen tart kurzusokat az európai reneszánsz és barokk művészet történetéből. A Barokk freskófestészet Magyarországon című kötet szerzője.

A 18. századi angolkert megálmodói inkább voltak tájszobrászok, mint kertészek. Szó szerint hegyeket hordtak el, vagy emeltek, mindegyikük a vízelvezetés és a talajtechnika zseniális mérnöke és mestere volt. Előre látták, hogy fog kinézni a tökéletesített táj, bár emiatt a megrendelő gyakran évtizedeken át egy építési területtel volt kénytelen beérni. A 19. század elejére sikerült Anglia minden kertjét és parkját átszabniuk és létrehozniuk azt a jellegzetes angol tájat, amit a BBC kosztümös filmjeiből két képkocka után felismerünk és ami ma is töretlen népszerűségnek örvend. Életre keltett festményekben, régi és új tájképi kertekben barangolunk.

Szikra Renáta művészettörténészként pályája kezdete óta foglalkozik kertművészeti alkotásokkal, történeti és kortárs kertekkel, magán- és közkertekkel, művészkertekkel vagy közösségi projektekkel egyaránt. Évtizedek óta legszívesebben kertekről olvas, ír, emellett párhuzamosan több kertet művel, bevallottan laikus módon, kísérleti alapon.

A veduta olasz eredetű szó, jelentése: látvány, látott kép. A képtípus kialakulás a késő reneszánsz idejére, tehető, arra az időszakra, amikor Európa-szerte kialakultak a modern értelemben vett nagyvárosok. Az ábrázolás típust mérnöki pontosság és költői összkép egysége jellemzi, egyszerre dokumentuma az ábrázolt városok egykori állapotának és művészi erejű tájkép. A reneszánsz-barokk kezdeteket követően a modern korban újra feltámadt a műfaj, hol a fotorealizmus, hol az újabb figuratív tendenciák révén öltött új alakot. Az előadás a városi táj ábrázolásának történetét mutatja be a kezdetektől napjainkig, egyetemes és hazai művészeti példákkal.

Dr. habil. Révész Emese művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Intézete és a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára. Kutatási területei a 19-20. századi magyar grafika és könyvillusztráció, valamint a figuratív-realista festői áramlatok.
Legutóbbi önálló kötetei:
Mese, mítosz, história. Archaizálás és mágikus realizmus az 1960-70-es évek magyar művészetében. Tempevölgy, Balatonfüred, 2021;
Mentés másként. Könyvillusztráció tegnapról mára. Válogatott tanulmányok. Tempevölgy, Balatonfüred, 2020;
Firkaforradalom. Válogatott írások a grafikáról. Új Művészet, Budapest, 2019.

Bár a magyar szakirodalom Ferenczyt a modern tájkép egyik megteremtőjének tartja, olyan festőnek, aki a nagybányai művésztelepen elsőként ismerte fel és legteljesebben jelenítette meg a hely monumentális szépségét, áttekintve életművét, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a mintegy 400 ismert képének egy tizedét sem teszik ki a tiszta, emberi alakok által meg nem határozott tájképek. Hogy Ferenczynél, és általában a nagybányaiaknál az ember mintegy beleolvad a tájba, együtt rezonál vele, ugyancsak jól ismert megállapítás. A ragyogó, többnyire napsütötte, ugyanakkor hűvös árnyékfoltokkal tarkított táj maga az idilli környezet, ahol, miként a Ferenczy Valér oly plasztikusan megírta, az élet csupa derű és fennkölt érzelem. Kérdés, valóban ezt látjuk a képeken? Valamennyin? Erre a kérdésre próbál válaszolni az előadás, némi kitekintést nyújtva a „ferenczykárolyi tájkép” utóéletére is.

Dr. Boros Judit művészettörténész, 1983–2015 között a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa. A 19–20. század művészetével foglalkozik, kiemelten a magyarországi festészet nemzetközi kapcsolatait kutatja, különös tekintettel a képalkotás regionális gyakorlataira. Munkácsy Mihály, Ferenczy Károly, Hollósy Simon, Perlrott Csaba Vilmos, Nagy Albert életművével kapcsolatos tanulmányokat publikált.

A 18. és 19. század fordulójától a táj és annak képzőművészeti (át)értelmezése, a tájkép, kitüntetett szerepet kapott az európai művészetben. A korábbi, ám még a 19. század folyamán is uralkodó, klasszikus akadémiai hierarchiában alsóbb rendű műfajnak számító tájkép a romantika idején kerül a progresszív művészek érdeklődésének előterébe. Az előadás ennek az izgalmas változásnak egyes részleteit követi nyomon, legfőképpen a német romantika, azon belül is a méltán elismert Caspar David Friedrich és körének művészetét elemezve, valamint kitekintéssel néhány izgalmas kortárs művészeti következményre is.

Dr. habil. Somhegyi Zoltán művészettörténész a Károli Gáspár Református Egyetem docense. Főbb kutatási területei a tájkép és romok esztétikája, valamint a kortárs művészet. Legutóbbi könyvei: Reviewing the Past. The Presence of Ruins (London – New York: Rowman & Littlefield International, 2020), és Aesthetics in Dialogue. Applying Philosophy of Art in a Global World (Berlin, Peter Lang, 2020; Max Ryynänennel társszerkesztő).

Az előadás témája abból az elképzelésből adódik, hogy az alkotók – klasszikus mesterek és kismesterek, sőt amatőrök is – véletlenszerűen találkoznak táj élménnyel, s ezeket a véletlenszerű találkozásokat rögzítik. Igaz ez abban az esetben is, ha megrendelésre festenek adott táj témát, mert a látvány, a változó körülmények, a váratlan helyzetek alakítják a művet azzá, amivé lesz. Igaz ez Canalettóra, Caspar David Friedrichre épp úgy, mint Csontváryra és Turnerre vagy Kondor Attilára, Herbert Brantra. Az előadáson minden ilyen lehetőséget, példát szeretnék bemutatni, valamint saját ebben a témában alkotott munkáim közül is néhányat.

Sinkó István tanár, képzőművész, művészeti író. 1975 óta tanít általános iskolában, illetve szakgimnáziumban (Képző-és Iparművészeti Szakgimnázium). A szakgimnáziumban a festő szakosztály szakosztályvezetője volt, 2020-tól nyugdíjas. Tanított az ELTE-n (múzeumpedagógiát) illetve a MOME Tanárképző szakának mentortanára volt. 45 önálló kiállítása volt Magyarországon és külföldön (Németország, USA, Kanada, Belgium). A legfontosabb hazai köz-és magángyűjteményekben szerepelnek munkái. Művészetkritikai cikkei rendszeresen jelennek meg az Új Művészet, a Műértő és az Élet és Irodalom, valamint az Országút hasábjain. Számos szakfolyóiratba publikál. 2 könyve és számos tanulmánya jelent meg művészetpedagógiai tárgykörben.

David Hockney festészetében kiemelt szerepet kap a látvány és magának a látásnak az értelmezése. Hogyan lát a fényképezőgép, hogyan lát a festő? Változatos technikával készült, több, mint ezer tájkép ábrázolása egy folyamatosan a vizualitásra reflektáló, a művészettörténetet kutató, a világ jelenségeire nyitott, mindig megújulni képes művész gondolkodásának tanúbizonyságai.

Prof. Radák Eszter
a Magyar Képzőművészeti Egyetem korábbi rektora, aktív művészeti tevékenységet folytat és emellett festő mesterosztályt vezet, ahol a gyakorlati képzés mellett a művészetelméleti oktatás is kiemelt szerepet kap. A Virág Judit Galéria művésze.

Az erősödő ökológiai problémák miatt a természetművészet ma éppoly aktuális, s társadalmi értelemben is elkötelezett művészi kifejezési mód, mint a szociális jelenségekre reagáló, napjainkban viruló, aktivista művészeti megnyilvánulás. Miként is került vissza a műalkotás a természetbe? Mi is az a természetművészet? Hogyan alakult ki a vizuális művészetnek ez az izgalmas, sok mindent magába foglaló területe? Művészet és természet programszerű fizikai találkozása az 1960-as évektől – Amerikában a land art-mozgalom kapcsán, Európában pedig az arte povera folyományaként – jelent meg. Ezt követően vált a műtárgyak természeti kontextusba helyezése elfogadott gyakorlattá. E praxis elterjedésével sorra jöttek létre azok a művészeti központok, amelyek a városoktól távol, kis falvak környékén, kastélyparkokban, tengerparton vagy elhagyott szénbányák területén rendezték meg szimpóziumaikat, művészeti eseményeiket. A kilencvenes évekre a természettel való művészi interakció beágyazódott a kortárs művészetbe. Mára egyre inkább gyarapodik azoknak az alkotóknak a száma, akik a természettel való harmónia újrateremtésére törekednek, s a természeti anyagokat, tárgyakat, energiákat, helyszíneket közvetlenül alkalmazzák alkotásaikban, azaz közvetlen fizikai kapcsolatot teremtenek a természet és az alkotási folyamat között.

Prof. Erőss István képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora. 1995-ben képgrafika szakon végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, tanulmányokat folytatott a bécsi Képzőművészeti Akadémián, a hágai Királyi Akadémián és a marseille-i Képzőművészeti Főiskolán is. Nevéhez fűződik a természetművészet bevezetése a felsőoktatásba. Különböző képzőművészeti ágakban alkot a képgrafikától az installáción keresztül a performanszig. Az utóbbi húsz évben elsősorban természetművészeti alkotásokat készít. Legutóbbi önálló kötete: Test a tájban (2022).

Hogyan közelítenek a kortárs magyar fotográfusok az egyik legklasszikusabb művészeti műfajhoz? Mit jelent ma a táj fogalma a vizuális alkotók számára? Hogyan tágíthatóak a műfaji keretek és milyen témák és megjelenési formák kapcsolhatóak a fiktív természetábrázolásához? A jelen globális problémai, az ember belső vívódásai hogyan manifesztálódnak a tájképekben? A külső és belső tájak ábrázolásai mennyiben térnek el egymástól? Az előadáson ezen kérdések mentén vizsgáljuk a a kortárs magyar fotográfusok sorozatait, törekvéseit.

Somosi Rita művészettörténész, múzeumpedagógus, a Budapest FotóFesztivál alapítója és kurátora, 2012-től VILTIN Galéria művészettörténésze. Kortárs képzőművészettel és fotográfiával foglalkozik, szabadúszó kurátorként számos kiállítás fűződik a nevéhez, több jótékonysági fotóárverést szervezett.

Ha úgy gondolod mást is érdekelne a szabadegyetem oszd meg ismerőseiddel:
Facebook
LinkedIn
Email