„Festészetem egyik alapvető törekvése, hogy csak annyit mutassak meg az emberi testből, ami épp elég ahhoz, hogy azt a bizonyos apró történetet elmeséljem, amit szeretnék. Ezek gyakran nem is történetek, hanem érzetek, töredékek, valóság morzsák, amik az intimitásukkal szólítanak meg. A képeken megjelenő testek nem testrészletek, hanem olyan önálló entitások, amik az emberi test érzetét keltik, de formailag a tartalomhoz igazodnak. Ilyen a lakóház archetípusát megidéző otthon sorozat is. A forma azonos, a kontúrok jótékony egyenleget vonnak az identitások köré, de azokon belül, személyes apróságokkal mégis meg tudják mutatni önmaguk. Emlékek lenyomatai, napégések nyomai, sebek, szeplők, elpirulások vérbő foltjai keltik életre a beléjük rejtett embert.”
CV
Született: Körmend, 1978
Budapesten él és alkot.
TANULMÁNYOK
1998- 2005: Magyar Képzőművészeti Egyetem, festő szak
1997- 98: Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, rajz szak
1996- 97: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Regionális Tehetségkutató Program
1992- 96: Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium, Szombathely, festő, kép- és tervezőgrafika szakok
EGYÉNI KIÁLLÍTÁSOK
2024 Fedetlenül, B32 Galéria, Budapest
2022 Hús és Fém, Marosi László fémműves tervezővel közösen, FISE Galéria, Budapest
2016 Önkritikus portré, együttműködés Borsos Lőrinccel és Oltai Katával, Latarka Galéria / Karton Galéria / 115-106 Galéria, Budapest
2013 Titkos kert, Kultúrpajta, Viszák
2012 Mesék, amiket nem ismertek, Koller Galéria, Budapest
2010 Hétköznapi történetek, Galleria dell’ Ombra, Brescia, Olaszország
2010 Ari Kupsus Galéria, Budapest
2009 Werk Akadémia, Budapest
2008 Dimension mentali, Rocca di Cento, Cento, Olaszország
2008 Cá Cornera Galéria, Porto Viro, Olaszország
2008 Dimensioni Mentali, Galleria del carbone, Ferrara, Olaszország
2007 Művészetek Háza, Miskolc
2007 Koller Galéria, Budapest
2006 Boldogok…, Szinyei Szalon, Budapest
2006 Művészetek Háza – Szalon, Szombathely
2006 Városi Galéria, Körmend
2005 Mai figurák, St. art Galéria, Budapest
VÁLOGATOTT CSOPORTOS KIÁLLÍTÁSOK, AUKCIÓK
2024
Kik egy úton járnak, egy helyre érnek, The Space Art Gallery, Budapest
A Paradicsom, mint tudatállapot, válogatás a Miszla-Art művésztelep 2023-24-es munkáiból. Esernyős Galéria, Budapest
Kortárs Balaton, Liszt Intézet, Zágráb, Horvátország
Safe Space, The Space Art Gallery, Budapest
Gyermely 30, Műcsarnok, Budapest
2023
Mindenki volt gyerek, The Space Galéria, Budapest
Urban Animals, Képtár, Szombathely
Zárt terek, Képtár, Szombathely
Tiny_art 2.0, Pintér Galéria, Budapest
Hetedhét Hungarikon, válogatás a Kárpáti-gyűjteményből, Fekete ház, Szeged
2022
FA (Folk + Art) Képzőművészeti Alkotóműhely kiállítása, Szombathelyi Képtár
2021
Maticska Díjasok kiállítása, Art9 Galéria, Budapest
2020
A képzelet hatalma, UP Galéria, Budapest
2017
Festészet Napja, Bálna, Budapest
64. Váráhelyi Őszi Tárlat
Gyermek a Magyar képzőművészetben, Vaszary Villa, Balatonfüred
2016
A narrator kommentje, MAMŰ Galéria, Budapest
Vital Agony, Bázis Galéria, Fabrica de Pensule, Kolozsvár, Románia
Önkritikus portré, Latarka Galéria, Karton Galéria, 115-106 Galéria, Budapest
2015
CAT COT DOT DOG, AQB Galéria, Budapest
Insecurity State, LÄRM, Budapest
2014
Újragondolt retrospektív, MAMÜ Galéria, Budapest
Nuit Blanche II. AQB Galéria, Budapest
Határlények, Kápolna Galéria, Kecskemét
Nuit Blanche I. AQB Galéria, Budapest
2013
Artplacc, Tihany
A lélek fénye, Római Magyar Akadémia, Olaszország
2012
Világosan itt áll! Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros
Élő Magyar Festészet, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
B.I.FOKvALITÁS, Kecskemét
Miszla Art, Akvárium, Budapest, Lutheránus Püspökség, Reményik Sándor Galéria, Románia
Hungarica, Knoll Galéria, Bécs
2011
No borders. Appeal to haven, Dvorak Sec Contemporary, Prága, Cseh Köztársaság
Nyitás a Kárpát- medencére, doyenek és fiatalok, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Hungarikonok, Vaszary- villa, Balatonfüred
58. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Hórmezővásárhely, Alföldi Galéria
Hungarikonok, Vermes- villa, Dunaszerdahely, Szlovákia
Egyszerű többség, művészeti együttműködések bemutatása, Műcsarnok, Budapest
Giovanni Artisti Ungheresi, Galleria Civica, Palazzo Loffredo, Potenza, Olaszország
Hommage á Horváth Gábor, Miskolci Galéria
2010
Az üveghegyen innen, acb Galéria, Budapest
Hungarikonok, Festetics Kastély, Keszthely
The Corporation 10, acb Galéria, Budapest
Hungarikonok, Collegium Hungaricum, Bécs
4th Arte Laguna, Arsenale, Velence, Olaszország
Hungarikonok, Dobó István Vármúzeum, Eger
Új FKSE tagok bemutatkozó kiállítása, FKSE Galéria
2009
Hungarikonok, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
Horváth Roland, Szabó Ákos, Szenteleki Gábor, Koller Galéria, Budapest
A festmény ideje, Reök, Szeged
Incontra, Alpok Adria- Pannónia, Museo d’Arte Moderna Ugo Cará, Muggia, Olaszország
2008
Magyar Reneszánsz- Modern Reneszánsz, Médium Galéria, Szombathely
Fekete Tojás(OK), Inda Galéria, Budapest
Modern Reneszánsz, Városi Galéria, Körmend
2007
Les Elysées de L’arte, Avenue des Champs- Elysées, Párizs
Jeune Creation Européenne, Biennale intérante d’art contemporain, La Ville de Montrouge, Párizs- Montrouge
Natura Morte, St.Art Galéria, Budapest
A festmény ideje, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
2005
AKTuális, Női test a kortárs képzőművészetben, Szinyei Szalon, Budapest
TATE nélkül, Tűzraktár, Budapest
A Múzsa reinkarnációja- Caravaggio, Menora Saag Centrum Artis, Ipolyság, Szlovákia
2004
A Múzsa reinkarnációja- Caravaggio, Galéria Limes, Komarno, Szlovákia
All Over The Corporation, Welcome to Europe, Svédország, Skellefteå
2003
Barátság- Kőolaj, Ifi Géniusz Az Aulában- POSZT- Dante kávézó, Közelítés Galéria, Pécs
Tolcsvai Land- art Művésztelep, MAMÜ Galéria, Budapest
2002
Váli Video Remix 0. 2.- MKE aula, Budapest
„Meditáció”, Ifi Géniusz Az Aulában- POSZT- Uránia mozi, Pécs
„Voice- Picture”, Deutsche Telecom- művészeti díj, Magyar Képzőművészeti Egyetem
2001
Ötödik Égtáj, összművészeti fesztivál- Kultiplex, Budapest
Váli Video Remix 0. 1., POSZT- Civil Szervezetek Háza, Pécs
Penge, Óbudai Társaskör Galéria, Budapest
2000
Szabadesés, Trafó, Budapest
1999
„Fesztivál a határon”, Öregtorony, Kőszeg
Nagy Gábor osztály kiállítása, Városi Galéria, Csongrád
Berzsenyi Dániel Főiskola kiállítása, Képtár, Szombathely
1997
kiállítás Lendvai Péterrel és Mátrai Erikkel, Kosztolányi Kávéház, Budapest
1994
Kiállítás Kecskés Csillával, Batthyány- Strattmann kastély kápolnája, Körmend
VÁSÁROK
2025 Art and Antique, The Space Contemporary Art Gallery standja, Budapest
2024 Art & Antique, INDA Galéria vendégeként, Bálna, Budapest
DÍJAK, ELISMERÉSEK
2023 Kulturális és Innovációs Minisztérium, Szakképzésért Apáczai Csere János-díja
2017 Magyar Festészet Napja Alapítvány és az Emeberi Erőforrások Minisztériumának Maticska Jenő- díja
2011 58. Vásárhelyi Öszi Tárlat, Csongrád Megye Önkormányzata díja és különdíja
2011 Budapest Galéria és a Fővárosi Önkormányzat Művészeti Kuratóriumának ösztöndíja, Cité Internationale Des Arts, Párizs
2010 4th Arte Laguna, Galleria dell’Ombra és a Galleria Perelá különdíjai
2010 Koller-díj
2005 MAOE Diploma díj
2004 Óváry László emlékgyűrű
2003 Amadeus alkotói támogatás
TAGSÁGOK
Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület
The Corporation

- Bőrportrék. Szenteleki Gábor új festményei – Révész Emese, Új Művészet, 2024/11-12, 14-17.
- Szabó Anna Eszter: Mind voltunk gyerekek… csak elfelejtjük– Egy kiállítás, amit mindenkinek látni kellene, WMV magazin, online, 2023. november 24.
- Tóth Ditta: Preparált testtapasztalatok, Az érintettség reprezentációi Besnyő Rita, Marosi László és Szenteleki Gábor műveiben, Magyar Iparművészet, 2023/1, 7-8. oldal
- Józing Antal: Egy szombathelyi alkotóműhelyben összehozták Petőfi Sándort a kortárs festészettel, Nyugat.hu, 2022. november 13.
- Laczai Veronika: Megújulás az állandóságban, Artmagazine online, 2022-04-06
- Mózer Bernadett: Szenteleki Gábor: „Vártam egy olyan motívumra, ami nem kelt rettegést az emberekben”, papgeno.hu, 2019. április 19.
- Sipos Tünde: “Borsos Lőrinc vagyok”, Kortarsonline, 2016-02-11
- Nemes Z. Márió: Alak és történet, Új Művészet, 2010. november, XXI. évf. 11. szám, 20-21. old.
- Triznyáné Szőnyi Zsuzsa: “Zivatar után”, Premier Magazin, , 2010. Július- Augusztusi szám, 62- 63. oldal
- Győrffy László: Meghökkentő Mesék, Figyelő, 2010, szeptember
- Baglyas Erika: A vállalat díjat oszt, Kultura.hu, 2010, június 24.
- Errorista: A gránátalmamag levitációja nagyon is fontos, Stílus Magazin, VII. évf. 2009 február, 60- 63 oldal,
- Csizmadia Alexa: Fekete tojás(ok), Artportal, 2008
- Irodalmi Jelen, 2007. október, VII.évf. 7. számának képes illusztrációi munkáimmal
- Perenyei Mónika: senzaria.hu, Újraértelmezett hagyomány, Új Művészet, 2007 június, XVIII. évf, 6. szám.
- Hornyik Sándor: Kampec Dolores- a festészet szubjektív ideje, , Műértő, 2007 április, 1. És 6. oldal
- Sinkó István: Csendéletek- életnyomok, Műértő, 2007, március
- Sinkovits Péter: A legjobbak és a lerosszabbak 2006- ban, Új Művészet, 2007 február, XVIII. évf. 2. szám 13. oldal
- Barták Balázs: Világlátások egymáshoz feszülése, Nyugat.hu, 2006 október 17.
- Tóth Judit: A szépség fonákja, Vas Népe, 2006 szeptember 5. kedd, 51. évfolyam, 208. szám, 10. Oldal
- Tóth Judit: Pont olyan mint a festményei, Vas Népe, 2006 szeptember 2. szombat, 51. évfolyam, 206. szám, 3. Oldal
- Muladi Brigitta: Körkérdés, Új Művészet, 2006 február, XVII. évfolyam 2. Szám
- Tóth Judit: A bizarr szépség vonzásában alkot, Vas Népe hétvége, 2006 február 4., 51. évf. 30. szám, 12. Oldal
- Hemrik László: A groteszk szépsége, Új Művészet, 2005 november, XVI. évfolyam 11. szám, 43- 44. oldal
- Rieder Gábor: Sokszínűség a Barcsay Teremben, MKE, festők diploma-kiállítása, Új Művészet, 2005 szeptember
- Muladi Brigitta : Örök téma?, Élet és Irodalom, 49. évf. 2005 November 18, 46. szám
- Möbius: Omnia Vincit Art-Mort, sugo.hu, 2005 október 7.
- Zsolnai Judit: Tűzoltó utca és Európa, a TATE nélkül és a Friss Európa című kiállításokról, kontextus.hu, 2005
- Forgács Miklós: A biblia csöndjei- mai szemmel, ujszo.com, 2005, március 16.
- Erdősi Anikó: Penge, Új Művészet, 2001. június, 42. oldal
- Kortársak kerestettek és találtattak, Vas Népe 2003. március
- Mátrai Barbara: „Szenteleki Gábor, Életút elemzés a narráció szempontjából”, szakdolgozat, Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Kulturális Antropológia Szak, konzulens: Bán András, 2001
- Hornyik Sándor: Szabadesés a Trafóban, Új Művészet, 2000. július